A hőszivattyú egy alacsony hőmérsékletű fűtési rendszert (padlófűtés, falfűtés) maximálisan kiszolgáló energiatakarékos hűtő-fűtő egység. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a hőszivattyú a hagyományos radiátorokat nem tudja melegvízzel ellátni, de olyan hőmérsékletű vizet, amire egy gázkazán, vagy villanybojler képes, nem tud előállítani. Egy jól működő hőszivattyú normál üzemi körülmények között max. 50-55°C-os melegvizet állít elő. Ezért lehet magától értetődő választás a fal- padló, vagy mennyezetfűtéshez. Ezek mellett egy hőszivattyús rendszer ezeket a rendszereket nyáron hűteni is tudja, ráadásul nagyon hatékonyan. Ez a fajta klimatizálás sokkal nagyobb komfortérzetet nyújt, mint a hagyományos hideg levegős klímaberendezések, ráadásul mindezt lényegesen gazdaságosabban.
A hőszivattyú működési elve viszonylag egyszerű, arra épül, hogy ha valamilyen gázt összenyomunk, akkor az felmelegszik. Gondoljon csak arra, ha felpumpál egy biciklit, akkor a pumpa bizony forró lesz. A hőszivattyúban pontosan a fenti fizikai folyamatok játszódnak le.
Egy csőben olyan különleges anyag kering, amelyik nyomásváltozás hatására könnyedén változtatja halmazállapotát. A hőszivattyúban levő gázt egy kompresszor összesűríti, amitől a gáz felmelegszik. Ezt a meleget egy ún. hőcserélőn keresztül melegvíz előállításra használja a rendszer, amely melegvíz később alkalmas a fűtésre, vagy egyéb használatra. Ezután a gázt a rendszer egy nagyobb térfogatú csőbe engedi, ahol újra lehűl, de a környezeti hőmérséklet még így is melegebb, mint a gáz ekkor, így a környezetből elvont hőt használjuk fel a gáz előmelegítésére, így a kompresszornak jóval kisebb teljesítményt kell kifejteni ahhoz, hogy a gázt újra felmelegítse
A tüzelhető biomasszák jellemzően viszonylag alacsony nedvességtartalmúak és ennek megfelelően magas fűtőértékűek. A tüzelhető biomasszákkal szemben fontos követelmény, hogy az éghetetlen hamutartalmuk olyan vegyi összetevőkből álljon, amelyek nem roncsolják szét a kazánberendezést, illetve nem olvadnak rá a fűtőfelületekre, valamint nem okoznak jelentős levegőszennyezést. A legjellemzőbb tüzelt biomassza-fajták : tűzifa apríték (erdei lágy v. keménylombos erdőkből előállítva, fűrészüzemi hulladékokból, illetve lágyfa-energiaültetvényekből (például nyárfa) előállítva, fűrészpor (fűrészipari melléktermék), szalma, energiafű, illetve ezekből előállított pellet.
A biológiailag elgázosítható biomasszák jellemzően nagyobb nedvességtartalmú növényi hulladékból, vagy állati hulladékból áll. Pl: cukortartalmú növények, zöld növényi hulladék, állati szennyvíziszap, trágya. Biomassza elgázosítás történhet elgázosító kazánban is, ahol tökéletlen égés során nyerünk ú.n.generátorgázt.
Gépjármű-üzemzemanyagként hasznosítható biomassza. Ezeket az anya biomasszákat két alapvető csoportra bontjuk a helyettesített tüzelőanyag fajtája szerint:Benzin esetében (ld. bioetanol): magas cukortartalmú (cukorrépa, cukornád), magas keményítőtartalmú (kukorica, burgonya, búza) vagy magas cellulóztartalmú (szalma, fa, nád, energiafű) növények, melyekből etanol gyártható.
Diesel esetében (ld. biodízel): olajtartalmú növények, melyből az olaj kisajtolható, és egyszerűbb vegyszeres kezelések után a diesel olajhoz hasonló anyag nyerhető (például repce, oliva, napraforgó stb.) Jelentősége
A biomasszák jelentősége, hogy fosszilis energiahordozók válthatók ki velük, így megvalósítható a fenntartható energiafelhasználás (fenntartható fejlődés). Mivel ezek a biomasszák a megfelelő kezelés esetén megújuló energiaforrások, vagyis rövid életciklusban általában 1 éven belül újból megtermelődnek, használatuk esetén elvileg bányászott energiahordozók takaríthatók meg (kőszén, földgáz, kőolaj). Így a megtakarított fosszilis energiahordozók nem fokozzák a levegő szennyezettségét és a CO2 tartalmának növekedését (üvegház-hatás, globális felmelegedés). A társadalom, az ipar és a közlekedés óriási energiaéhsége miatt azonban ilyen módon a gyakorlatban nem csökkenthető számottevő mértékű CO2 kibocsátás.
Vízenergia
A víz energiáját az emberiség már a történelmi időkben is használta.
A vízfolyások, tavak, tengerek, mechanikai energiakészletét villamos energiává (régebben közvetlenül mechanikai energiává) alakító műszaki létesítmény. Gyűjtőfogalomként magában foglalja mindazokat a műtárgyakat és berendezéseket, amelyek a villamosenergia-termeléshez szükségesek. A hasznosítható energia növelése érdekében a vizet duzzasztják, esetleg tárolják, és a vízerőtelepen a turbinákra ejtik, amelyek generátort hajtva termelnek villamos áramot. A vízenergia az egyik lefontosabb alternatív energia forrás.
A régi kultúrákban, Kínában, Egyiptomban és Mezopotámiában leginkább a vízkerekeket alkalmazták a mezőgazdasági területek öntözésére és ivóvíz ellátásra. A római időkben jelentek meg a vízimalmok; az úszó hajókra felépített úszómalmok, amik gabonát őröltek, csakúgy mint part menti társaik. Felhasználták a vízkerekek forgási energiáját a kovácsműhelyekben kalapálásra és fújtatásra, a fűrészmalmokban a faanyag darabolására
A geotermikus energia a Föld belső hőjéből származó energia. A Föld belsejében lefelé haladva kilométerenként átlag 30 °C-kal emelkedik a hőmérséklet. Magyarországon a geotermikus energiafelhasználás 1992-es adat szerint 80-90 ezer tonna kőolaj energiájával volt egyenértékű. A geotermikus energia korlátlan és folytonos energia nyereséget jelent. Termálvíz formájában nem kiapadhatatlan forrás. Kitermelése viszonylag olcsó, a levegőt nem szennyezi.
A geotermikus energia egy megújuló energiaforrás, ami a legolcsóbb energiák közé tartozik. Mára Spanyolország a legnagyobb zöldenergia felhasználó. Magyarországon sok geotermikus energiát használnak fel, sok híres termálfürdő van. A geotermikus fűtés kb. 5 év alatt térül meg. Magyarországon a termálvíz 2 km-nél 120 fok is lehet.