Ha a nálunk rosszabb meteorológiai adottságokkal rendelkezõ országok is elõttünk járnak a napkollektoros rendszerek megvalósításában, akkor valószínûleg a hazai napsugárzásnak is elegendõnek kell lennie. Magyarországon a napsütéses órák száma megközelítõleg évi 2100 óra, derült idõ esetén a déli órákban a napsugárzás teljesítménye eléri, rövid idõre akár meg is haladja az 1000 W/m2 értéket. Magyarországon 1 m2 déli tájolású és 45°-os dõlésû felületre a nyári hónapokban naponta több mint 5 kWh hõmennyiség érkezik, és ebbõl napkollektorokkal közel 3 kWh hasznosítható. Látható az ábrából az is, hogy a napkollektorok nem csak nyáron, hanem egész évben, tehát ha kisebb mértékben is, de a téli félévben is alkalmasak hõtermelésre.
A hasznosítható napsugárzás mennyiségét természetesen befolyásolja a napkollektorok elhelyezése, vagyis dõlésszöge és tájolása. Az optimális tájolás általában mindig déli, de az optimális dõlésszög már függ a földrajzi helyzettõl és a felhasználás idõszakától. Magyarországon a legtöbb napsütés - megközelítõleg évi 1450 kWh/m2 déli tájolású és 40° körüli dõlésszögû felületre érkezik.
A napkollektorok dõlésszögét és tájolását általában meghatározza a rendelkezésre álló tetõfelület, ami persze sokszor nem egyezik meg a kívánatossal. Egész éves felhasználás esetén a hasznosítható napsugárzás csökken az optimális elhelyezéstõl való eltérés függvényében. Jelentõs csökkenés csak függõleges dõlés, és keleti vagy nyugati tájolás közelében tapasztalható. Ezért nem kell elkeseredni, ha a tetõfelület nem pont déli, és 40° körüli dõlésû, hiszen pl. délkeleti tájolás és 30°-os dõlés esetén a sugárzásjövedelem csökkenés mindössze 10%. Felmerülhet az a kérdés is, hogy célszerû-e a Nap irányába forgatni a kollektorokat. Mivel a napsugárzás jelentõs része határozott irány nélküli szórt sugárzás, ezért a napkövetéssel elérhetõ teljesítmény növekedés általában nem áll arányban a forgatás miatti bonyolultság- és költségnövekedéssel.
A napkollektorok mûködése A napsugárzást a különbözõ tárgyak anyaguktól, kialakításuktól függõ részarányban visszaverik, elnyelik, vagy átengedik. Hõ akkor keletkezik, ha a napsugárzást az anyag elnyeli. Ezért a napkollektoros hõhasznosító berendezések célja a napsugárzás minél nagyobb részarányú elnyelése. Azt a berendezést, ami a napsugárzást elnyeli, és hõvé alakítja napkollektornak nevezzük. (Fontos tisztázni a napkollektor, és anapelem közötti különbséget. A napelem teljesen más elven mûködik és egyenáramot állít elõ.) A napkollektorok legelterjedtebb típusa a síkkollektor, ami egy elõl üvegezett, hátul hõszigetelt lapos dobozban elhelyezett csõjáratos fekete lemez. Felépítése az ábrán látható.
A napkollektorok legfontosabb eleme az elnyelõlemez, az ún. abszorber. Ennek feladata a napsugárzás elnyelése, és hõvé alakítása, valamint a keletkezett hõ átadása a kollektorban keringõ munkaközegnek. A napsugárzást minden fekete színû, és matt felületû anyag jó hatásfokkal elnyeli, azonban ha környezeti hõmérséklet fölé melegednek maguk is sugárzóvá válnak, ami veszteséget jelent. A hõsugárzás hullámhossza a sugárzó test hõmérsékletétõl függ. A napsugárzás a magas hõmérsékletû Napból származik, ezért ez rövid hullámhosszú sugárzás, míg a Naphoz képest alacsony hõmérsékletû abszorberlemez hosszú hullámhosszú sugárzást bocsát ki. A jó hatásfokú napkollektorok abszorberlemezét ezért olyan ún. szelektív bevonattal látják el, mely a rövid hullámhosszú napsugárzást elnyeli, míg a saját hosszú hullámhosszú sugárzását nem engedi át, azt visszaveri. Így a szelektív napkollektoroknak minimális a sugárzási veszteségük. A napkollektor gyártók szelektív bevonatként többnyire feketekróm, nikkel-, vagy titánium-oxid rétegeket alkalmaznak.
